A LEGSZEBB TÖRTÉNET 100-120

100. Hat nappal később Jézus magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost, és a Tábor hegyére vezette őket. Ott azután, alighogy imádkozni kezdett, hirtelen csodálatos módon elváltozott. Arca fényes lett, mint a nap, ruhái meg vakítóan tündököltek. Ekkor megjelent Mózes és Illés, és beszélgetni kezdtek vele. Péter álmélkodva így szólt Jézushoz: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk Ha akarod, hamar három sátrat verünk fel: egyet Neked, egyet Mózesnek, egyet meg Illés számára.

101. Még be sem fejezte mondatát, amikor hirtelen ragyogó felhő borította be mindnyájukat. A felhőből pedig beszéd hallatszott: -„Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik. Őt hallgassátok!"- Ennek hallatára a tanítványok igen megrémültek és arcra borultak, mert megértették, hogy maga az Isten szólt hozzájuk. Jézus hozzájuk lépett és megérintette őket: ,.Ne féljetek, keljetek fel! Azok feltekintettek, és már csak Jézust látták egyedül. A hegyről lejövet az Úr megparancsolta: -„Mig fel nem támadok halottaimból, senkinek se beszéljetek erről!

102. Mi volt a célja Jézusnak ezzel a csodás átváltozással? Bizonyára az, hogy három legkedvesebb tanítványa előtt megragyogtassa dicsőségét és isteni hatalmát. Úgy gondolta, hogy erre a csodára visszaemlékezve, majd annál bátrabban tartanak ki mellette, mikor haláltusáját fogja vívni az Olajfák hegyén. A hegy lábához érve nagy sokasággal találkoztak. Egy ember kivált a tömegből és így kiáltott: -„Uram, könyörülj fiamon! Ördög szállta meg és nagyon szenved szegény. Minduntalan a földre esik és rángatódzni kezd. Elvittem már tanítványaidhoz, de azok nem tudtak segíteni rajta. - Vezessétek ide a fiút"- mondta Jézus.

103. „Uram, ha lehetséges, segíts rajtunk!"- kiáltott fel a szegény édesapa. ,Minden lehetséges annak, aki hisz"- felelte Jézus. ,,Hiszek, Uram, de segíts, hogy még jobban higgyek! Erre Jézus a Gonosz Lélekhez fordult: ,,Takarodj ki ebből a gyermekből!"- mondta, és a következő pillanatban a gyermek meggyógyult.
A tanítványok kérdőre vonták Jézust: -  ,,Mi miért nem tudtuk kiűzni az ördögöt? - ,,Kishitűségtek miatt, válaszolt az Úr. - Ha Isten hatalmában csak egy szemernyi hitetek is lenne, bátran mondhatnátok akár egy hegynek is: eredj odébb! És az engedelmesen odébb állna... De az ilyen ördögöt csak imádsággal és böjttel űzhetitek ki."

104. Jeruzsálem nagy vallási ünnepségekre készült. Jézus is felment a Szent Városba. Alighogy megérkezett, egy emberrel találkozott, aki születése óta vak volt. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, miért született ez az ember vakon? Saját, vagy szülei bünei miatt?" – „Sem saját bűne, sem pedig szüleié miatt, Úr
felelte az hanem, hogy isten mindenhatósága megnyilatkozzék benne.”
Ezzel nyálával és egy kis homokkal sarat csinált, a vak. Szemére kente, majd így szólt hozzá: ,,Eredj, és mosakodjál meg Siloe tavában." (Ez Jeruzsálem közelében terült el)

105. A vak bízott Jézus szavában, a tóhoz botorkált és megmosakodott benne. Szeme nyomban meggyógyult, és életében először látni kezdett.
Nagy volt a szomszédok csodálkozása.- „Nézzétek, mi történt a vakkal, aki a minap még az utcasarkon koldult!” - mondogatták egymásnak. Mások hitetlenkedtek: -„De: hogy is! Ez nem az a vak koldus, csak hasonlit rá.” -
A vitát végül is maga a meggyógyult vak döntötte el:-„Igenis, én vagyok. Én, aki a minap még vak voltam.” - Azután faggatásukra részletesen elmondta gyógyulásanak történetét.

106. A farizeusok is neszét vették a dolognak. Előhívatták a vak ember szüleit és kérdőre vonták őket: -„Igazán a ti fiatok ez? Az, aki tegnap még vak volt? Hogy lehet az, hogy most lát?”-
A szülők megszeppentek. Nem merték bevallani, hogy Jézus tett csodát a fiúkkal. Így csak ennyit feleltek: ,,Igen, ez a mi fiúnk, aki vakon jött a világra. De hogy miként gyógyult meg, azt mi nem tudjuk, kérdezzétek meg tőle magától, elég nagy már, hogy felelni tudjon."- A farizeusok látva, hogy Jézus továbbra is gyógyít szombaton, nagyon megharagudtak, mert ők ezt gőgjükben és korlátoltságukban halálos bűnnek tartották.

107. Magukhoz hívatták hát a gyógyult vakot. – „Tudod-e, kérdezték tőle hogy ez a Jézus bűnös ember?” -  „Azt nem tudom, - válaszolt az  - csak azt tudom, hogy tegnap
még vak voltam, és  ma látok”. – „Hogyan is gyógyított meg – f aggatták tovább - mondd csak el mégegyszer!” – „Egyszer már elmagyaráztam nektek, - felelte az ember – miért faggattok megint? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?” -
-„ Eszünk ágában sincs! -  kiáltották felháborodva -  Hiszen
azt sem tudjuk, honnan való ez az ember!” -  „Nem tudjátok, honnan való? Ez különös, mindenesetre engem meggyógyított. Márpedig köztudomású, hogy bűnös embert az
Isten nem hallgatna meg így!” -  felelte bátran az ember. -„Magad is bunös vagy!” - kiáltottak rá erre és kikergették.

108. Jézus csakhamar értesült minderrõl. Mikor újra találkozott a meggyógyított vakkal, így szólt hozzá: - „Mondd csak, hiszel-e az Isten Fiában?” – „Ki az, Uram, hogy higgyek benne? "- kérdezte az.
-„Az. aki előtted áll és veled beszél."- felelte az Ur. Erre az ember térdre hullt és így kiáltott fel: -„Hiszek, Uram. hiszek!" - Lám. Jézus nemcsak a szeme világát adta vissza a koldusnak. hanem a hit világosságát is megadta neki. Búcsúzóul
ennyit mondott még neki: -„Én azért jöttem a világra. hogy akik nem láttak, lás
sanak.”

109. Egyszer az Ur a jó pásztorhoz hasonlította magát, aki igazán szereti nyáját. Ezzel akarta tudtunkra adni, menynyire szeret bennünket.
Ha a jó pásztornak 100 juha közül egy elcsatangol, szólt a hasonlat- ő mindjárt otthagyja a 99-et, és az eltévedt bárány keresésére indul. Mikor azután rátalált,
nem tölti ki rajta haragiát, hanem vállára veszi a holtfáradt juhocskát és boldogan viszi vissza a nyájhoz. Barátainak pedig azt mondja: -„Örüljetek velem, mert elveszett báránykámat végre megtaláltam! - Hasonlóképpen a mennyben is jobban örülnek egy megtérő bűnösnek, mint 99 igaznak, akiknek nincs szükségük a megtérésre.”

110.  Ezt is mondta az Úr: -„Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem valahol másutt mászik be oda, az tolvaj és rabló. Aki azonban az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ő néven szólítja a juhokat és azok követik őt, mert jól ismerik a hangját." Jézus hozzátette: ,,Azért jöttem, hogy juhaim igazán
éljenek... A jó pásztor életét adja juhaiért. A rossz pásztor ellenben, mihelyt észreveszi a közeledő farkast, otthagyja juhait, kereket old, a nyáj pedig a farkas martaléka lesz. Én vagyok a Jó Pásztor. Én jól ismerem a juhaimat, és azok is jól ismernek engem.. És én életemet adom érettük..." És az Úr valóban életét adta értünk a kereszten!

111. „Más juhaim is vannak még, - mondotta Jézus - amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is ide kell vezetnem. Azok is hallgatni fognak majd szavamra, és így egyszer majd csak egy akol lesz és egy pásztor."
Az Úr ,más juhai" mindazok az emberek, akik még nem ismerik Őt. Ám az Úr őket is szereti, őket is meg akarja váltani, és ehhez bizony a mi segítségünkre is számít. E beszéd hallatára egyes zsidók nem átallottak igy morgolódni: - „Ez az ember vagy bolond, vagy megszállott!"- Mások azonban az Ő pártját fogták: - „Nem lehet megszállott. Másként hogy lett volna képes a vakot meggyógyítani!

112. Egy Szentírásszakértő tudós zsidó csapdát akart állítani Jézusnak. Mit kell tennem, kérdezte hogy biztosan a mennybe jussak? Jézus kérdéssel válaszolt: -„Hogy szól Isten törvénye?”- „Szeresd Istent teljes szívedböl. és szeresd felebarátodat, mint önmagadat..volt a válasz. De ki az én felebarátom?
Jézus újra példabeszéddel felelt: - „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba igyekezett. Az úton egy lelket sem lehetett látni... Egyszerre azonban a bok-
rokból rablók rontottak az utasra. Ez hasztalan védekezett, leteperték, elvették a pénzét és vérbe fagyva, félholtan otthagyták az úton.

113. Nemsokára egy zsidó pap, majd egy levita jött arra, de egyikük sem sietett a szerencsétlen segítségére. Jött azután egy szamaritánus, akinek végre megesett rajta a szíve. Gondosan bekötözte sebeit és szamarára ültette s egy
közeli fogadóba vitte. Ott lelkére kötötte a vendéglősnek, hogy gondosan ápolja a sebesültet, és nagyobb nyomaték kedvéért még pénzt is adott neki, azzal az ígérettel, hogy ha az ápolás esetleg többe kerülne, legközelebb majd azt is megfizeti. Most pedig, fordult Jézus a tudóshoz mondd meg nekem, ki volt szerinted a pórul járt ember felebarátja? "
- „Az, akinek megesett a szíve.” -  rajta felelte az. Eredj hát, és tégy hasonlóképpen! mondta az Úr.

114.  Egyszer, mikor Jézus szokása szerint egyedül imádkozott a pusztában, apostolai utána mentek, és így szóltak hozzá: - „Urunk, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy Keresztelő János is imára tanította híveit." - Mire Jézus igy válaszolt: -„Mikor imádkoztok, így beszéljetek Istenhez: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.

115.  Kell, hogy az imádság mindenekelőtt alázatos és bízó fohászkodás legyen a mennyei Atya felé. Hogy ezt alaposan hallgatói szívébe vésse,- és a miénkbe is - az Úr megint csak példabeszédet mondott: -„Két ember lépett a templomba, hogy imádkozzék. Az egyik farizeus volt, a másik vámos. (A vámosok rosszhírű, megvetett emberek voltak, ugyanis adóbeszedéssel foglalkoztak, és bizony sokszor a törvényszabta adónál jóval többet követeltek a szegény néptől.) A farizeus egyenesen az oltárhoz ment, és ott az Úr színe előtt, emelt fővel így kezdett kérkedni:

116.  Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: gonosz, tolvaj, szemérmetlen, mint ez a vámos is, aki mögöttem áll... A törvényt megtartom, bőven osztom az alamizsnát és gyakran böjtölök. És a vámos? Az szemét alázatosan lesütve megállt hátul, messze az oltártól. Jól tudta, hogy sokat vétkezett és nem is restellte ezt bevallani: -„Uram, irgalmazz nekem,
mert nagyon, nagyon sok bűnt követtem el!”-
-„Én mondom nektek,- fűzte hozzá Jézus- a kettő közül. Csak a vámos nyert bocsánatot.

117.  A megszentelő kegyelem fontosságát Jézus a következő hasonlattal világította meg:
-„Egyszer egy király, fia házassága alkalmából nagy lakomát rendezett. Szolgái által sok-sok barátjának küldött meghívót, de azok bizony nem akartak eljönni.
Akkor a király másokat hívott meg, de azok is visszautasitották a kitüntetést azzal a kifogással, hogy túl sok a dolguk és nem érnek rá. Egyesek még börtönbe is vetették a király hírnökeit vagy megölették őket.
Mikor a király hírét vette e gonoszságnak, rettenetes haragra gerjedt. Kivezényelte katonáit, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig felégette.

118.   Azután így szólt szolgáihoz: -„A lakoma ugyan kész. de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az utcára, és akit csak találtok. hivjátok meg hozzám. A szolgák szót fogadtak, és az ebédlő csakhamar megtelt vendégekkel. Akkor a király észrevett egy vendéget, aki nem volt menyegzői ruhában, mint a többi.- „Barátom, - szólította meg - miért nem öltöztél menyegzői ruhába?” -  Amaz nem válaszolt semmit. Erre a király megparancsolta, hogy azonnal dobják ki az embert a palotából.

119.   A lakoma a mennyországot jelképezi. Isten először a zsidókat hívta meg, de azok nem akartak jönni, vagyis nem akartak megtérni és hinni Jézusban. Akkor Isten a világ minden emberéhez intézte meghívását. Így ma már
bárki eljuthat Hozzá. Csak az ünnepi ruha szükséges, vagyis, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk. Jézus legszebb példabeszéde talán az, amely a tékozló fiúról szól: -„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik megelégelte a sok munkát és engedelmeskedést. Egy szép napon hát ki-
kérte apjától az örökség neki járó részét és elhagyva a szülői házat más vidékre költözött. Ott azután idejét, a gazdag korhelyek módjára, állandó mulatozással töltötte.

120.  Amíg pénze volt, barátai is voltak. Mikor azonban a pénz elfogyott, barátai mind elpártoltak tőle. Nyomorában mit volt mit tennie: kondásnak szegődött. De gazdája nagyon rosszul bánt vele. Hogy éhen ne haljon, kénytelen volt ebédjét a disznók moslékjából kihalászni. Akkor azután megértette, milyen oktalan volt, mikor elhagyta a szülői házat. Most már bizony szívesen haza ment volna, de nem mert. Azt gondolta, hogy édesapja többé hallani sem akar róla. Hosszú tétovázás után azonban mégis útnak indult hazafelé. Útkózben így morfondirozott magában: „Mint bérest talán még felfogad az apám a gazdaságban. Akkor sorsom majd bizonyosan újra jobbra fordul.”