A LEGSZEBB TÖRTÉNET 30 - 37

30.   Így lett Nátánáelből a későbbi Szent Bertalan apostol. Ami a többi tanítványokat illeti, az Úr azoknak is hasonló módon adott apostoli hivatást. Egy nap a Szűzanya meghívást kapott egy esküvőre, amelyet Kána falujában tartottak meg. (Kána néhány kilométernyire fekszik Názárettől észak felé.)  A Jegyespár nem volt gazdag, de mikor megtudták, hogy Jézus is a faluba érkezett, azonnal meghívták tanítványaival együtt.  Mivel azonban a násznagy nem számított ennyi vendégre, a bor hamarosan elfogyott.


31. A Szüzanya, aki a legkisebb dolgokat is figyelemmel kísérte, mindjárt észrevette, hogy elfogyott a bor. Gyorsan Jézushoz lépett, és fülébe súgta: „Nincs több boruk.."- Anyám, - felelte Jézus nincs ok a nyugtalankodásra. Egyébként nem ütött még az óra, hogy magamra hívjam az emberek figyelmét.- Mária azonban ismerte Fia jó szívét. Ezért odaszólt a
szolgáknak: - Tegyetek mindent úgy, ahogy meghagyja nektek."

 32. Az udvarban hat nagy, 80 vagy 120 literes korsó állt, űrtartalmuk összesen körülbelül 480-720 liter között lehetett. Jézus magához intette a szolgákat: Töltsétek teli ezeket a korsókat vízzel! Azok szót fogadtak es színültig megtöltötték a korsókat, Ekkor Jézus azt mondta nekik: - Merítsetek és vigyetek ebből a násznagynak. Az volt ugyanis a szokás, hogy a bort a násznagy kóstolja meg felszolgálás előtt. Az hát ajkához emelte a neki nyújtott poharat, és a következő pillanatban csodálkozva kiáltott oda a vőlegénynek. 

 

33.  Hallod – e?  A házigazda először jó bort szokta az asztalra tenni. A kevésbe jót csak akkor veszi elő, mikor a vendégsereg mar kissé becsípett. Te pedig a jó bort a lakoma végére tartogattad!.." A vendégek ámultak, bámultak. És mikor a szolgák elmondták mi történt, még jobban elcsodálkoztak. Ugye jól tették ezek a derék szolgák, hogy engedelmeskedtek a Szűzanyának, és hogy nem sajnálták a vízhordással járó fáradságot?
A jelenlevők közül különösen a tanítványok örültek a csodának. Tudták már, hogy Jézus nem közönséges ember. De a csoda láttára még nagyobb hittel ragaszkodtak hozzá.


34. Közeledett Húsvét ünnepe. Jézus felment hát Jeruzsálembe, hogy az évenként megújuló ünnepségeken ő is részt vegyen. Amikor a templom udvarába lépett, felháborító látvány fogadta. Mindenfelé kereskedők nyüzsögtek, akik a szent helyet valóságos vásártérré tették. Itt is, ott is ökrök, juhok, bárányok kérődztek. A oszlopok tövében pedig pénzváltók kínálták portékájukat. Jézus nem volt hirtelen haragú. De ő, aki mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a vallásba ne keveredjék az adás-vétel szelleme, nem tűrhette ezt a gyalázatot. Ki innét!" - kiáltott a kereskedőkre. Aztán felborította a pénzváltók
asztalát és kiparancsolta az árusokat a templomból.
 


35.   Hiába tiltakoztak. Jézus könyörtelenül a földre szórta pénzes zsákjaikat. Ki innen! És Atyám házát senki se merje többé rabló barlanggá tenni! Hiába zúgolódtak! Jézus a galambárusokat is kitessékelte, jóllehet ezek az áldozathoz szükséges galambokat árulták. A tömeg egy része helyeselte Jézus fellépését. Mások azonban, különösen a farizeusok, nagyon felháborodtak. A farizeusok igen befolyásos urak voltak. De sokan közülük ájtatos és jóságos külső mögött gőgös és gonosz szívet rejtegettek magukban.



36.  Egy farizeus-csoport Jézusra rontott és kérdőre vonta: - Mi jogon mered ezt tenni? Mivel bizonyítod, hogy jól tetted, amit tettél? -  Jézus mellére ütve csak ennyit mondott: - ,,Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt újra felépítem."- A zsidók csak a vállukat vonogatták. Sehogy sem értették, Jézus mit akart ezzel mondani. - Negyvenhat évig épült ez a templom,- vágták vissza hogyan építhetnéd hát te fel három nap alatt? "

Hogy is érthették volna meg! Hiszen Jézus saját testének templomáról beszélt, amely halála után harmadnapra feltámad majd.



 37.  Ezután az Úr tanítványaival Kafarnaumba ment. Kafarnaum a Genezáret-tó másként Tibériás tava partján épült kereskedőváros volt. Utcáin vámosok és halászok tolongtak, piacain pedig különböző országok kereskedői zsibongtak. Mikor eljött az istentisztelet ideje, Jézus is elment a zsinagógába. A zsidók ugyanis ott szoktak összejönni hogy imádkozzanak és a Szentírás magyarázatát hallgassák. A zsinagógába lépve, Jézus beszélni kezdett a néphez. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 1-19

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 49 -65

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 20-29