A LEGSZEBB TÖRTÉNET 171-180

 170. Mikor a katonák belefáradtak az ostorozásba, eloldották Jézust az oszlopról. Valahonnan egy vörös köpenyt kerítettek, azt a vállára terítették, kezébe jogarként egy nádszálat adtak, a fejére pedig tövisekből font koronát nyomtak, úgy, hogy szegény, sebzett homlokáról a vér arcába csor-dult. Ekkor a katonák felvonulást rendeztek előtte. Mikor eléje értek, gúnyos röhögéssel térdet hajtottak és így köszöntötték üdvözlégy, zsidók királya!" Majd újra verni és gyalázni kezdték.

171. Végül visszavezették Pilátushoz, aki látva Jézus borzalmas sebeit, maga is megdöbbent. Az erkélyre vezette Jézust, hogy a népnek megmutassa. Azt remélte ugyanis, hogy a meggyötört ember látványa szánalmat kelt majd a tömegben –„Íme az ember!” -  mutatott rá Pilátus. Még egyszer elétek vezetem hogy lássátok, én semmi hibát nem találtam benne. Erre  azonban a csőcselék már valósággal örjöngeni kezdett. –„Feszítsd meg, feszitsd meg! Isten Fiának merte nevezni magát! Meg kell halnia!” . A helytartó még jobban megijedt: -„Honnan való vagy te?” - fordult idegesen Jézushoz. Ő azonban nem felelt.

172.   „Semmit sem felelsz?”- kérdezte Pilátus. – „Hát nem tudod, hogy hatalmam van szabadon bocsátani, vagy keresztre feszíteni téged?”  -„Semmiféle hatalmad nem lenne felettem - ,felelte Jézus  -
ha feletteseidtől nem kaptad volna.”- Odalenn a zsidók újra fenyegetőzni kezdtek: -„Ha szabadon engeded, nem vagy a császár barátja!” -
A császár említésére a helytartónak még maradék bátorsága is elpárolgott. Vizet hozatott és jelképesen megmosta kezeit, ezekkel a szavakkal: -„Én ártatlan vagyok ez igaz ember vérének kiontásában!” -  Mire a tömeg így
kiáltott: -„Vére ránk és fiainkra hulljon!" Erre Pilátus átadta nekik Jézust.

173. A hóhérok nehéz gerenda-keresztet raktak Jézus vállára. A bitófát ugyanis akkoriban az elítéltnek magának kellett a kivégzés helyére cipelnie.
Jézus, aki az ostorozás folyamán már nagyon sok vért vesztett, annyira elgyengült, hogy pár lépés után összeroskadt a nehéz kereszt alatt.
A Szűzanya a tömegbe vegyülve követte Szent Fiát. Kétségbeesetten igyekezett, hogy a tömeg sodrása ellenére Fia közelében maradhasson: anyai tekintetével és szavaival akarta bátorítani és vigasztalni.

174.  Jézus annyira gyenge volt, hogy végre a zsidók is belátták, hogy nem képes a nehéz keresztet egyedül vinni. Megállítottak tehát egy arra haladó parasztembert név szerint Cirenei Simont és kényszerítették, hogy segítsen
Jézusnak a keresztet vinni. Mint mondják, ekkor egy asszony közeledett Jézushoz a tömegből, - Veronikának hívták és kendőjét nyújtotta feléje, hogy abban véres-sáros arcát megtörölhesse. Hálából Jézus szent Arcának képmását nyomta rá a kendőre és úgy adta vissza azt.

175.  Az izmos Simon segítsége ellenére Jézus újra öszeesett.
De hősiesen újra talpra állt és folytatta útját. Az út szélén kis csapat asszony nézte az elvonuló menetet. Jézus kinjai láttára a derék lelkek hangosan felzokogtak.  Az Úr feléjük fordult s igy szólt hozzájuk: -„Jeruzsálem leányai, ne sírjatok miattam Inkább magatokat és fiaitokat sirassátok mert rettenetes napok várnak rátok!” (Ezzel ismét Jeruzsálem pusztulására célzott.)
Nemsokára Jézus harmadszor is a földre zuhant. A kereszt nehéz volt, sebei meg rettenetesen sajogtak. A katonák és hóhérok ütésekkel és rúgásokkal segítették talpra. És ő emberfeletti erőfeszítésekkel továbbvonszolta magát
a Kálvária felé.

176.  Végre a menet elhagyva Jeruzsálem falait, egy kopár dombtetőre ért. Itt a hóhérok letépték Jézus ruháit, a keresztre fektették majd hatalmas szögeket vertek kezébe és lábába. Bár ez rettenetes kínokat okozott az Úrnak, ő egy szóval sem panaszkodott vagy átkozódott. Egyre csak azt ismételte: -„Atyám, bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek!” - Az Üdvözítő három óra hosszat maradt így a földbevert keresztre feszítve. Testének egész súlyát a kezébe és lábába vert szögek tartották fenn. Hogy Jézus e három hosszú óra alatt milyen kínokat szenvedett, azt mi, Kisbarátom, el sem tudjuk képzelni.

177.  A Szűzanya és Szent János a kereszt tövében álltak. Jézus egyszerre megszólalt és fejével János felé intve, ezt mondta Máriának: -„Anyám, ime a te fiad!" - Majd Mária felé intve így szólt Jánoshoz: - „János, ime a te édesanyád!” - Ettől a perctől kezdve János édesanyjaként szolgálta és gondozta a Szűzanyát. Jézustól jobbra-balra két rablót feszítettek meg. Az egyik, akár csak a körülálló tömeg, nem szűnt meg Jézust szidalmazni. –„Ha tényleg te vagy Krisztus -  förmedt rá - szabadítsd meg magadat és engem is!" - A másik azonban magába szállt és így szólt hozzá: - ,,Uram, ha majd országodba érsz, emlékezzél meg rólam!” -  „Még ma velem együtt jutsz a mennyországba!" -válaszolta Jézus.

178.  Azután Jézus egy ismert zsoltár szavaival fohászkodott Atyjához, amely így kezdődik: -„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” - Majd kisvártatva felsóhajtott:-  ,,Szomjas vagyok!"- Erre egy katona ecetes vízbe mártott szivacsot tűzött lándzsájára és felnyújtotta neki. Megizlelve az ecetet, Jézus így szólt: -„Ez már a vég! Azután minden erejét összeszedve mégegyszer hangosan felkiáltott: -„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!"- Ezután lehajtva fejét, meghalt.

179.  Nemsokára egy katona jött oda, hogy amint ez akkoriban szokás volta két rabló lábszárcsontjait megtörje. Látva, hogy Jézus már meghalt, nem törte meg csontjait, hanem csak lándzsáját döfte oldalába. Este eljött Arimateai József és Nikodémus, és miután Pilátustól az ehhez szükséges engedélyt megkapták, levették Jézust a keresztről és a Szűzanya ölébe fektették. Majd egy közeli sziklasírban helyezték el a holttestet s a sír bejárata elé nagy követ hengerítettek.

180.  A zsidók még az Úr halála után sem érezték magukat biztonságban, ezért a sziklasír elé őröket állítottak. Vasárnap hajnalban az őrök arra riadtak fel, hogy a nehéz kő magától félregördül, és a sírból vakító fényesség tör elő. Krisztus feltámadott! A katonák rémülten kereket oldottak és meg sem álltak a főpap palotájáig Ott azután beszámoltak mindenről, ami a sírnál történt. A zsidók főemberei megszeppentek. Hamar pénzt nyomtak a katonák kezébe és megparancsolták, hogy ne beszéljenek a látottakról.