Bejegyzések

alázat címkéjű bejegyzések megjelenítése

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 100-120

Kép
100.   Hat nappal később Jézus magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost, és a Tábor hegyére vezette őket. Ott azután, alighogy imádkozni kezdett, hirtelen csodálatos módon elváltozott. Arca fényes lett, mint a nap, ruhái meg vakítóan tündököltek. Ekkor megjelent Mózes és Illés, és beszélgetni kezdtek vele. Péter álmélkodva így szólt Jézushoz: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk Ha akarod, hamar három sátrat verünk fel: egyet Neked, egyet Mózesnek, egyet meg Illés számára. 101.  Még be sem fejezte mondatát, amikor hirtelen ragyogó felhő borította be mindnyájukat. A felhőből pedig beszéd hallatszott: -„Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik. Őt hallgassátok!"- Ennek hallatára a tanítványok igen megrémültek és arcra borultak, mert megértették, hogy maga az Isten szólt hozzájuk. Jézus hozzájuk lépett és megérintette őket: ,.Ne féljetek, keljetek fel! Azok feltekintettek, és már csak Jézust látták egyedül. A hegyről lejövet az Úr megparancsolta: -„Mig fel nem támado...

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 141-150

Kép
140.    Az Úr példabeszéddel felelt nekik:  -„ Egy gazdának szép szőlője volt. Gondosan bekeritette   és bérlökre bízta, hogy megműveljék és a termést betakaritsák.   Mikor eljött a szüret ideje, a gazda a bérlőkhöz küldte  szolgáit, hogy a neki járó részt elhozzák. A bérlők azonban megverték a szolgákat, sőt egyet közülük meg is gyilkoltak.   Erre a gazda más szolgákat küldött ki, de a bérlők azokkal is ugyanúgy bántak el. 141.    Végül saját fiát küldte hozzájuk, mert biztosra vette, hogy azt végül is tiszteletben fogják tartani. De tévedett: a bérlők a gazda fiát is éppúgy megölték, mint a szolgáit, főleg azért, hogy örökségét megkaparinthassák. Mit gondoltok, - kérdezte Jézus mit tett a gazda az aljas lázadókkal?” - - „ Biztosan kivégeztette őket, -   felelték a zsidók - szőlőjét pedig másoknak adta bérbe. Erre az Ur megmagyarázta nekik, hogy ők sem különbek a gonosz bérlőknél, hiszen ők is elbántak a prófétákkal, és ők i...