A LEGSZEBB TÖRTÉNET 150-170

150. – „Hát még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek."-  Azután újra magukra hagyta őket és ismét így fohászkodott: Atyám, ha csak lehet, vedd el tőlem a szenvedés kelyhét!"- Végre egy angyal jelent meg, és vigasztalni kezdte. Talán azzal, hogy feltárta Jézus előtt a jövőt: szenvedése nem vész majd kárba, mert lesznek nagylelkű gyermekek, akik áldozataikkal, engedelmességükkel, szeretetből végzett imáikkal megváltói szívének sok-sok örömet fognak szerezni.

151. Éjfél felé imbolygó fények jelentek meg a kertben. Az Úr felállt és visszament tanítványaihoz. akiket megint alva talált. – „Keljetek fel!” - szólt hozzájuk. – „Közeledik azáruló." A fények közelebb értek és egy sereg római katona és zsidó szolga élén egy sötét tekintetű férfi jelent meg. Júdás volt. Indulás előtt meghagyta követőinek: - „ Az lesz az, akit megcsókolok. Fogjátok el! Most hát Jézushoz lépett és arcon csókolta ezekkel a szavakkal: - „Üdvözlégy Mester!” -  Jézus szomorúan nézett a gazemberre. – „Barátom, - szólt - miért jöttél? Júdás, hát csókkal árulsz el engem?”

152. Azután bátran a katonák elé lépett: -„Kit kerestek?” – „A názáreti Jézust” - volt a válasz. –„Az én vagyok" - mondta Jézus egyszerűen. Alighogy kiejtette ezeket a szavakat, Júdás és a katonák meghátráltak és rémületükben arcra borultak előtte. Jézus újra feltette a kérdést: -„Kit kerestek? Es ők újra azt válaszolták: -„A názáreti Jézust.” -  „Mondtam már, hogy én vagyok az - ismételte az Úr - ha tehát engem kerestek, hagyjátok békén ezeket az embereket.” -  Ezzel tanítványaira mutatott. (Lám, a Jó Pásztor a veszedelemben is csak juhaira gondol!) Erre a katonák rávetették magukat.

153. Uram, védjük magunkat kiáltotta Péter. Azzal kivont karddal a katonákra rontott s a főpap egyik szolgájának levágta a fülét. De Jézus közbelépett. –„Tedd csak vissza kardodat a hüvelybe.” -  mondta Péternek. – „Ami történik, annak meg kell történnie."- Majd a sebesülthöz lépett és kezének egy érintésével meggyógyította annak fülét. Azután ismét a katonákhoz fordult: -„Úgy fogtok el engem, mint egy gonosztevőt. Mikor naphosszat köztetek voltam a templomban, nem mertetek bántani. Ma is csak azért foghattok el, mert én magam akarom így, hogy a próféták szava beteljesedjen.

154. Ezzel Jézus önként feléjük nyújtotta kezét, hogy megbilincseljék, majd szó nélkül követte őket. Az apostolo nagyon megrémültek. Attól tartottak, hogy őket is elfogják. Egy óvatlan pillanatban tehát, mikor a katonák mind Jézus körül tolongtak, gyáván elfutottak. Mikor a katonák foglyukkal a főpap palotájába értek, leírhatatlan izgalom támadt. Ez idő tájt a zsidók a rómaimegszállók igája alatt nyögtek. A rómaiak Kaifást jelölték ki főpapnak, de sokan bérencet láttak benne és hallani sem akartak róla. Ezek Kaifás apósát, Annást tették meg törvényes főpapnak. Kettejük palotáját egy közös udvar választotta el egymástól.

155. Az egész Jézus elleni összeesküvést Annás, ez a kegyetlen, hitszegő vénség irányította. A poroszlókat is ő küldte ki, hogy Jézust megbilincselve eléje vezessék. Mialatt a főtanács tagjai Kaifásnál ítékezésre gyűltek össze, Annás kérdést kérdés után tett fel Jézusnak. Azt remélte, hogy már az első kihallgatás után halálra ítélheti a vádlottat. Jézus azonban kijelentette: ö mindig nyilvánosan beszélt a templomban, ezért ne őt faggassák, hanem kérdezzék
meg azokat, akik őt beszélni hallották.

156. Alig ejtette ki e szavakat Jézus, Annás egyik szolgája arcul ütötte és rákiáltott: -„Hogy mersz így felelni a főpapnak? Nyilván ezzel a hőstettel akart gazdája kedvében járni. Jézus szelíden csak ennyit mondott: -„Ha helytelenül beszéltem, bizonyítsd be, ha pedig helyesen, miért ütsz meg érte?”
Ekkor üzenet jött a szomszédos palotából, hogy a főtanács készen áll az ítélkezésre. A főtanács a zsidók legfelsőbb bírósága volt. Jogában állt ugyan halálos ítéleteket hozni, de az elítéltet csak a római helytartó engedélyével
végeztethette ki.

157. Az őrök Kaifáshoz vezették Jézust, aki a terem közepén díszes emelvényen trónolt. De a kihallgatás nem vezetett semmi eredményre. A
vádlók képtelenek voltak Jézus életében bármit is felfedezni ami büntetést érdemelt volna. Erre hamis tanúkat hoztak de azok is csak összevissza beszéltek. Jézus eközben egy szót sem szólt, úgy, hogy Kaifás végül rajta akarván kitölteni haragját és csalódását, így kiáltott rá: -„Hát te semmit sem mondasz a vádak hallatára, amikkel illetnek?

158. De Jézus továbbra is hallgatott. Ekkor Kaifás megkérdezte tőle: Mondd meg nekünk, te vagy-e az Isten Fia? - ,,Én vagyok, - felelte Jézus és egyszer még látni fogjátok az Emberfiát Isten jobbján ülve ítélkezni felettetek és az egész világ felett...
A főpap szája tátva maradt a csodálkozástól. Botránkozása jeléül megszaggatta ruháit és így kiáltott fel:- „Hallottátok? Káromkodott! Most már nincs szükségünk tanúkra, hiszen mindnyájan hallottátok a káromlást! Mit ítéltek?”- „Méltó a halálra!” – zúgta egy emberként a főtanács.

159. De lássuk, mit csináltak az apostolok, míg Jézus a főtanács előtt állt?
Nagyrészük elmenekült. Csak Péter és János jöttek vissza és rövid habozás után messziről óvatosan követték a Jézust kísérő katonákat.
János ismerte Annás portásnőjét (szolgálóját), így minden nehézség nélkül bejutottak a főpap udvarába. Rövid idő múlva azonban János újra eltávozott, hogy a Szűzanyát a történtekről értesítse, és Pétert magára hagyta. Az udvarban nagyon hideg volt. Ezért az őrök tüzet raktak és köréje gyülekezve melegedtek.

160. Péter is a tűzhöz lépett. A tűd fénye arcára vetődött. A portásnő fürkészve mérte végig Talán lelkiismeretfurdalása támadt, hogy ezt a furcsa idegent szó nélkül beengedte az udvarba. Végre is gyanakodva kérdezte: -„Mondd csak, nem tartozol te is a galileai Jézus követőihez?” -Péter összerezzent. ljedtében kicsuszott ajkán a tagadás: -„Nem értem, mit beszélsz!” Ekkor az udvarban egy kakas kukorékolni kezdett. Kisvártatva egy másik cselédlány is megszólalt: -„Nézzetek csak, ez is a názáreti Jézussal tartott!” - És Péter újra tagadott, ezúttal esküdözve:- ,,Esküszöm, hogy én ezt a Jézust nem is ismerem!”

161. A szolgákat azonban nem lehetett becsapni. Mihelyt Péter megszólalt, galilai tájszólásáról rögtön kitalálták, honnan való. És akkor ellenséges morgolódással vették körül: -„Úgy van! Tájszólásod is elárul. Egészen biztosan te is a Jézus vezérelte csoporthoz tartozol!”- Péter még jobban megszeppent és kiabálva esküdözött tovább, hogy ő azt a vezért, akit neki emlegetnek, nem is ismeri. Abban a pillanatban másodszor kukorékolt a kakas. A tanácsterem ajtaja felpattant és Jézus durva őreitől tuszkolva az udvarba tántorgott. Teste sajgott az ütések alatt, de még sokkal jobban sajgott a szíve Péter háromszoros tagadása miatt..

162. A Mester és tanítványa tekintete egy pillanatra találkozott. Jézus szemében nyoma sem volt haragnak inkább szánalom tükröződött benne a szerencsétlen iránt, akinek a hősies hitvallás pillanatában inába szállt a bátorsága. Péter nem bírta elviselni az Úr tekintetét. Lesütötte a
szemét és eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: -„Mielőtt a kakas kétszer kukorékol, te háromszor tagadsz meg engem." - Ekkor kirohant az udvarból és keservesen zokogni kezdett.

163. Júdás, mikor megtudta, hogy Jézust halálra ítélték, hirtelen rádöbbent rettenetes bűnére. Fogta a pénzeszacskót, amelyben árulásának bére - 30 ezüst - volt, és felbujtóihoz rohant vele. –„Jaj nekem! - kiáltotta. - Vétkeztem! Elárultam az igaz vért!”  Ezzel a zsidók felé nyújtotta a pénzeszacskót.
Azok csak gúnyosan vigyorogtak: -„Mit érdekel ez minket! Ez már a te dolgod!”
Erre Júdás kétségbeesésében földhöz vágta a vérdíjat, kirohant a templomból és felakasztotta magát egy fára. Bizony jobban tette volna, ha ehelyett Jézus nyakába borulva bocsánatot kér tőle...

164. A zsidók Jézust Pilátushoz, a római helytartóhoz vezették, hogy megkapják tőle az engedélyt foglyuk kivégzéséhez. Pilátus csakhamar meggyőződött ártatlanságáról, de nem tudta, hogyan szabaduljon meg a palotáját elözönlő vérszomjas csőcseléktől, amely Jézus halálát követelte.
-„Te vagy-e a zsidók királya?”- kérdezte az Úrtól. –„Igen, én király vagyok, felelte Jézus de az én országom nem e világról való... Én azért jöttem a világra,
hogy tanúságot tegyek az igazságról.

165. Mit szólsz hát az ellened felhozott vádakhoz?” - fagatta tovább Pilátus.
Jézus azonban hallgatott. Erre Pilátus a tömeghez fordult: -„Úgy látom, ez a fogoly nem tett semmi olyat, ami halálbüntetést érdemel."-
Zsidók felzúdultak: -„Veszélyes forradalmár ez! Lázadásra bújtja a népet! Összeesküvését Galileában kezdte, és itt, Judeában folytatta!” Pilátus felfigyelt. Ha Jézus valóban galileai, akkor ő könnyen lerázhatja a nyakáról ezt a kellemetlen ügyet. Elég lesz átküldenie a foglyot Galilea urához, Heródeshez, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott.

166. Heródes Jézus láttára igen megörült, mert azt remélte, hogy a nagy varázsló majd elszórakoztatja néhány csodatettel. Kérdést kérdésre tett fel neki, Jézus azonban egy szóra sem méltatta a hitszegő uralkodót, aki Keresztelő Szent Jánost egy táncosnő kedvéért kivégeztette.
Heródes végre türelmét vesztette. Bosszúból Jézust a bolondok fehér köpenyébe öltöztette és így küldte vissza Pilátushoz. Jézus ezt a megaláztatást is szó nélkül viselte el, azért, hogy ezzel a világ minden gőgjét a miénket is kiengesztelje.

167. Jézust kivezették Heródos palotájából. Odakinn a csőcselék gúnyos, átkozódó üvöltéssel fogadta. A pokoli zsivaj egész Pilátus udvaráig kísérte. Pillátus tisztában volt Jézus ártetlenságával. Mivel azon-
ban gyáva és gerinctelen volt, attól tartott, hogy elveszítia att6artott hoy elveszti a császár kegyét, ha nem képes a zsidók forrongásának véget vetni.
A hagyományok szerint húsvétkor a helytartónak joga volt egy rabot szabadon bocsájtani a nép kívánságára. Akkoriban egy Barabás nevű hírhedt rablót tartottak fogva a börtönben. Pilátus, így  akarván Jézust megmenteni, így
szólt a tömeghez: -„Kit akartok, hogy szabadon bocsássak nektek, Jézust, vagy Barabást?”

168.  Ebben a pillanatban hírnök jött Pilátushoz feleségétől
Klaudától, azzal az üzenettel, hogy minden lehetőt tegyen meg Jézus kiszabadítására, akit Klaudia nagy szentként tisztelt. A tárgyalás félbeszakítását a zsidók arra használták fel, hogy rábeszéljék a népet, kérjék Barabás szabadon bocsátását. Így, mikor a helytartó másodszor tette fel a kérdést: -„Kit választotok: Barabást vagy Jézust?” -, a tömeg egy emberként üvöltötte: ,, Barabást! Barabást!” – „És mit tegyek Jézussal, akit a zsidók királyának neveznek?” -  kérdezte Pilátus. A tömeg még hangosabban orditotta: -,,Feszitsd meg őt!”-

169.  „De mi rosszat tett?” vonakodott Pilátus.-„ Szerintem
semmiképp sem érdemel halálbüntetést!.. Ha akarjátok, megfenyítem és azután szabadon bocsátom.”- Erre, hogy a csőcselék vérszomját lecsillapítsa, a helytartó megostoroztatta Jézust. A katonák Jézust durván betuszkolták a belső udvarba, s ott karjait egy alacsony oszlophoz kötötték. Azután ólom
golyókkal ellátott ostoraikkal kegyetlenül verni kezdték az Üdvözítőt, úgy, hogy csakhamar egész testét számtalan tátongó, vérző seb borította.

170. Mikor a katonák belefáradtak az ostorozásba, eloldották Jézust az oszlopról. Valahonnan egy vörös köpenyt kerítettek, azt a vállára terítették, kezébe jogarként egy nádszálat adtak, a fejére pedig tövisekből font koronát nyomtak, úgy, hogy szegény, sebzett homlokáról a vér arcába csor-
dult. Ekkor a katonák felvonulást rendeztek előtte. Mikor eléje értek, gúnyos röhögéssel térdet hajtottak és így köszöntötték üdvözlégy, zsidók királya!"
Majd újra verni és gyalázni kezdték.