A LEGSZEBB TÖRTÉNET 66-79

66. A kafarnaumi tartózkodás véget ért. Jézus új körútra indult Galilea falvaiba, hogy az Evangéliumot mindenkinek meghirdesse. Egy Naim nevű kis városban egy halottas-menettel találkozott. Egy szegény özvegyasszony egyetlen fiát vitték temetni. Jézus megszánta a gyászoló édesanyát. Megállj-t parancsolt a menetnek, és a halotthoz lépett. –„Ifjú, mondom neked, kelj fel!" - szólt rá. Az tüstént felült és beszélni kezdett. A tömegen pedig a csodálkozás moraja futott végig. Képzelhetjük, milyen nagy volt az édesanya öröme, akinek Jézus visszaadta gyermekét....

67. Másik alkalommal egy római százados küldte Jézushoz néhány barátját azzal a kéréssel, hogy jöjjön el meggyógyítani egyik legkedvesebb szolgáját, aki már a végét járta. Jézus késlekedés nélkül útnak indult. Félúton azonban
ismét találkozott a százados barátaival. Ezt üzente általuk a derék katonatiszt:
„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj... Csak egy szót szólj és meggyógyul az én szolgám." Jézust meghatotta a jóember rendületlen bizalma. Mielőtt még a házba lépett volna, a szolga csodálatos módon visszanyerte egészségét.

68.  Egy pár nappal később egy Simon nevű farizeus hívta meg Jézust ebédre.
Ez Simon nagyon gazdag ember volt Ebédlője csak úgy ragyogott a sok dísztől. Az asztalt pompás kerevetek vették körül. Azokon végigheveredve, fejüket és felkarjukat kelet szokás szerint párnákra támasztva, lakmároztak a vendégek. Az asztalon almával, fügével, szőlővel roskadásig megrakott tálak és finom borral telt korsók álltak. De Simon nem barátságból hívta meg Jézust, hanem dicsvágyból. Ezért nem is fogadta a lábmosás megtisztelő, keleti szertartásával, amint az a vendégnek kijárt volna.

69.  A lakoma már végére járt, amikor egy rosszéletű asszony osont a terembe. Hallott Jézusról, és őszintén bánni kezdte minden bűnét. Ezért jött el az Úr nyomát követve Simonhoz, kezében drága illatszeres edénnyel. Egy óvatlan pillanatban azután Jézus lábaihoz vetette magát és könnyeivel öntözni, dús hajával törölgetni kezdte az Úr lábait. Simon magánkívül volt haragjában. Hogy merészelte ez a nyomorult nő az ő házába tenni a lábát? És Jézus?...
Miért nem kergeti el magától? Talán próféta létére sem tudja. hogy ki ez a hitvány nő?... A házigazda haragos pillantásokat vetett vendégére.

70. Ám az Úr tüstént kitalálta a farizeus gondolatát. Simon, mondanivalóm van számodra fordult feléje. –„Beszélj, Uram...”
Mire Jézus: ,,Egy bankárnak két adósa volt. Az egyik 500 dénárral tartozott neki, a másik 50-el. Mivel azonban egyiküknek sem volt miből visszafizetnie az összeget, a jó bankár mindkettõnek elengedte tartozását.- Mit gondolsz,
melyik fogja őt ezért jobban szeretni?
-„Szerintem az, akinek többet engedett el.” - felelte Simon. – „Úgy van, helyesen feleltél.” -  hagyta helyben Jézus.

71. Majd a zokogó nőre mutatva folytatta: - „Látod, Simon, ezt az asszonyt? Mikor házadba beléptem, te nem hoztál vizet, hogy lábamat megmossad. Ez az
asszony azonban nem átallja könnyeivel mosdatni és hajával törölgetni... Én mondom neked, sok bűne nyert bocsánatot, mert nagyon szeretett."-
Azután ismét az asszonyhoz fordult: - „Ne félj, bűneid bocsánatot nyertek!"
Gondolhatjuk Simon és a többi ott lakmározó farizeus megrökönyödését! Hiszen ők jól tudták, hogy csak az Isten bocsájthatja meg az emberek bűneit. 

72.   Ezután Jézus Gerázának vette útját. Tanítványai bárkájába szállt, és kiadta a parancsot: -„ Evezzetek a túlsó partra!” - A hajócska elindult, és a fáradt Jézus csakhamar elszenderedett. Hirtelen azonban beborult az ég, és rettenetes vihar támadt. A bárka dióhéjként kezdett táncolni a tajtékzó hullámok hátán. A dühöngő tó erejével szemben evező, vitorla mit sem
használt többé. Az óriási hullámok hol a magasba lendítették, hol pedig a mélybe rántották le a gyenge hajócskát. És Jézus?  Jézus nyugodtan aludt tovább.. 

73. A tanítványok eleinte nem merték felébreszteni. Végül azonban, mikor a félelem már erõt vett rajtuk, mégis csak felkeltették:
- „Uram, ments meg minket, mert elveszünk!” - Jézus felállt, rászólt a viharra és a tajtékzó hullámokra, mire az orkán néhány percen belül lecsendesedett.
Az apostolok, bár mind tapasztalt halászok voltak, még soha sem láttak ilyesmit. Számukra ez volt Jézus legnagyobb csodatette. Jézus félig mosolygó, félig szomorú pillantást vetett rájuk:Miért féltetek? Hiszen tudtátok, hogy veletek vagyok. Hát még mindig nem hisztek bennem? lgen, Jézus hitet és bizalmat vár attól, aki követni akarja őt.

74.  Az átkelés ezután zökkenő nélkül folyt le. Mikor végre kikötöttek Geráza partján, furcsa látvány tárult szemük elé. Egy vad, fékevesztett ember futott fe-
léjük. Ruhái cafatokban csüngtek le testéről. Az igazat megvallva, inkább valami vadállathoz hasonlított, mint emberhez. Egy szerencsétlen megszállott volt, aki egy közeli sírgödörben ütötte fel tanyáját. A környékbeliek gyakran elfogták és bilincsekbe verték. Hasztalan! Minden láncot és kötelet szétszaggatott. Így azután már senki sem mert többé hozzányúlni és a falu-
beliek még a sírgödör környékét is gondosan elkerülték.

75  A megszállott észrevette Jézust. Hozzá rohant és üvöltözve lábai elé vetette magát: -,,Uram, Istenre kérlek, ne gyötörj meg!” -
Jézus nyugodtan kérdezte: - „Hogy hívnak?"- „Légió a nevem" - volt a válasz. (Légió = csapat) Csakugyan, egész csapat gonosz lélek szállta meg a sze-
rencsétlent. Ezek látván, hogy Jézus el fogja űzni őket, megkérték, hogy legalább a közelben legelésző disznócsordát szállhassák meg.

76.  Az Úr ezt meg is engedte nekik, és a kiűzött gonosz lelkeknek nem maradt más hátra, mint a disznókba bújni. A jámbor kocák erre úgy megvadultak, hogy hanyatt-homlok a tó habjaiba vetették magukat. Elképzelhetjük a kondások rémületét. Fejüket vesztve kereket oldottak és amerre csak mentek, mindenkinek odakiáltották a rémhírt. A falubeliek tüstént a helyszínre futottak. A csodálkozástól a földbe gyökerezett a lábuk, mikor látták a felgyógyult megszállottat, amint rendbe hozott ruháiban, békésen üldögélt Jézus lábainál.
Megijedve a szörnyeteg hirtelen felgyógyulásától és disznóinaik pusztulásától, távozásra szólították fel Jézust.

77.  Jézus tehát ismét hajóra szállt. A felépült megszállott megkérte, hogy vele mehessen, de Jézusnak más tervei voltak vele. – „Eredj haza, -  mondta neki és mondd el mindenkinek, hogy és mint gyógyított meg Isten hatalma.” -
A jó ember hát mégegyszer köszönetet mondott Jézusnak, majd elindult, hogy az egész környéken elhíresztelje a történteket. Mindazok, akik nemrég még mint szörnyeteget ismerték, nem győztek csodálkozni a hirtelen változáson.
A derék ember így tette ismertté és így szerettette meg a nép között Jézus nevét.

78.  Bármerre járt az Úr, mindenhol először is a szenvedők fogták körül. Ő pedig, szokásához híven, mindig barátságosan fogadta őket, vígasztalta a csüggedőket és lankadatlanul gyógyította a betegeket. Egyszer egy feldúlt arcú, kétségbeesett férfi járult hozzá. Jairus volt, akinek tizenkét éves leánykája éppen akkor halt meg. Jézus hazakísérte a szegény apát és a halottas-szobába
lépett vele. A lányka élettelen teste körül a gyász-zenekar
és a siratóasszonyok tolongtak. Jézus mindenkit kitessékelt, csak Péter, Jakab és János maradhattak vele, és természetesen a leányka szülei.

 

79.  Szegényke ott feküdt az ágyon, fehéren és mozdulatlanul. Az Úr megfogta jéghideg kezecskéjét, mintha csak tenyerében akará melengetni,, és így szólt hozzá: - „Kelj fel, kislány, kelj fel!" -  Mire a lányka szemei felnyíltak, arcán
gyengéd mosoly futott át, majd felkelt és boldogan futkosni kezdett a szobában. Édesapja, édesanyja csak nézték, nézték, és örömükben
Szólni sem tudtak. Jézusnak kellett felrázni őket kábultságukból, aki a fülükbe súgta, hogy egy jó uzsonna bizony nem ártana a kislánynak. Látod, Kisbarátom, milyen jó Jézusunk? Még a legkisebb dolgokra is van gondja, semmiről sem feledkezik el. Persze ennek a csodának a híre is gyorsan elterjedt.