Bejegyzések

kiűz címkéjű bejegyzések megjelenítése

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 38-49

Kép
38.  Hirtelen kiáltás szakította félbe szavait. Méghozzá olyan kiáltás, amely alig hasonlított emberi hanghoz. Egy szerencsétlen megszállott kiáltott. Az Úr eljövetele előtt ugyanis a gonosz lelkeknek sokkal nagyobb hatalmuk volt az emberek fölött, mint manapság. Gyakran megszálltak egy-egy szerencsétlent, csak azért, hogy meggyötörjék, és kényszerítsék olyasmit tenni vagy mondani amit az magától soha nem tett vagy mondott volna.  Valahányszor bűnt követünk el, a gonosz lélek tért nyer bennünk. És ki tudná megmondani, mily nyomorult sorsra j utnak azok, akik lelkileg rabszolgái lesznek az ördögnek. 39. Jézus rászólt gonosz lélekre és kiparancsolta a szegény emberből: „Hallgass és takarodj ki ebből az emberből! A gonosz lélek azonnal szót fogadott és elhagyta a szerencsétlent, anélkül, hogy kárt tett volna benne. A tanítványok lelkesedése nem ismert határt. Megkérték a Mestert, látogassa meg Simon anyósát, akit éppen erős láz gyötört És a jóságos és fáradhatatlan J...

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 30 - 37

Kép
30.   Így lett Nátánáelből a későbbi Szent Bertalan apostol . Ami a többi tanítványokat illeti, az Úr azoknak is hasonló módon adott apostoli hivatást. Egy nap a Szűzanya meghívást kapott egy esküvőre, amelyet Kána falujában tartottak meg. (Kána néhány kilométernyire fekszik Názárettől észak felé.)  A Jegyespár nem volt gazdag, de mikor megtudták, hogy Jézus is a faluba ér kezett, azonnal meghívták tanítványaival együtt.  Mive l azonban a násznagy nem számított ennyi vendégre, a bor hamarosan elfogyott. 31. A Szüzanya, aki a legkisebb dolgokat is figyelemmel kísérte, mindjárt észrevette, hogy elfogyott a bor. Gyorsan Jézushoz lépett, és fülébe súgta: „Nincs több boruk.." - Anyám, - felelte Jézus nincs ok a nyugtalankodásra. Egyébként nem ütött még az óra, hogy magamra hívjam az emberek figyelmét.- Mária azonban ismerte Fia jó szívét. Ezért odaszólt a szolgáknak: - Tegyetek mindent úgy, ahogy meghagyja nektek."  32. Az udvarban hat nagy, 80 vagy 1...