Bejegyzések

Heródes címkéjű bejegyzések megjelenítése

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 80-99

Kép
  80.   A gyógyítás és a feltámasztás mellett azonban Jézus nem hanyagolta el a nép tanítását   sem. Legszívesebben példabeszédekben szólt hallgatóihoz, hogy azok könnyebben érthessék meg. Hallgassuk csak meg a magvetőről szóló példabeszédét: - „ A magvető kiment a szántóföldre vetni. Néhány magocska az útszélre esett, és a madarak hamar felcsipkedték. Más magok köves talajra hullottak, és nedvesség híján hamar elszáradta.k Ismét mások tövisek közé estek. Ezeket, alighogy kikeltek, elfojtotta a sok bogáncs. A többi mag azonban jó földbe jutott. Ezek szépen kikeltek és dús kalászt teremtek.” – A példabeszéd ételme pe dig ez: 81. A vetőmag Isten igéjét jelképezi. Az útfél azokat, akik hallják ugyan Isten igéit de nem szívlelik meg, és a k í sértésnek engedve hamar el is felejtik azt. A kövecses talaj azokat jelenti, akik lelkesen fogadják Isten szavát de az szalmaláng természetük miatt csakhamar kimegy a fejükből. A tövises föld azokra emlékeztet, aki szívesen f...

A LEGSZEBB TÖRTÉNET 150-170

Kép
150. – „ Hát még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek."-   Azután újra magukra hagyta őket és ismét így fohászkodott: Atyám, ha csak lehet, vedd el tőlem a szenvedés kelyhét!"- Végre egy angyal jelent meg, és vigasztalni kezdte. Talán azzal, hogy feltárta Jézus előtt a jövőt: szenvedése nem vész majd kárba, mert lesznek nagylelkű gyermekek, akik áldozataikkal, engedelmességükkel, szeretetből végzett imáikkal megváltói szívének sok-sok örömet fognak szerezni. 151. Éjfél felé imbolygó fények jelentek meg a kertben. Az Ú r felállt és visszament tanítványaihoz. akiket megint alva talált. – „Keljetek fel! ” - szólt hozzájuk. – „Közeledik azáruló." A fények közelebb értek és egy sereg római katona és zsidó szolga élén egy sötét tekintetű férfi jelent meg. Júdás volt. Indulás előtt meghagyta követőinek: - „ Az lesz az, akit megcsókolok. Fogjátok el! Most hát Jézushoz lépett és arcon csókolta ezekkel a szavakkal...